Már nem csak a hobbiúszók, végre a válogatott is rendes öltözőhelyet kapott az uszodában

Oszd meg másokkal!

Fotó: FB, Magyar Úszó Szövetség
Fotó: FB, Magyar Úszó Szövetség

Szeptember eleje óta lehet már járni a Komjádiba úszni (bár pályakiosztáskor az ott edző versenyzők élveznek előnyt, de hát ez mindig is így volt). 

Most viszont végre megoldódtak az úszóválogatott öltöző-gondjai is, saját, minden igényt kielégítő öltözőkből indulhatnak edzéseikre.

"Wladár Sándor elnök és Batházi Tamás főtitkár nemrég egyeztetést folytatott a Császár-Komjádi uszoda vezetőivel, Dala Tamással és Székely Zoltánnal – így a válogatott ott készülő úszói birtokba vehettek egy új, minden igényt kielégítő öltözőt. Az átadáson ott volt az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, illetve az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka és a világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid is – edzőik kíséretében –, míg a szövetség részéről Batházi Tamás és Halász Sarolta gazdasági igazgató.

Örülünk, hogy ezt a problémát sikerült ilyen gyorsan és hatékonyan kezelni, ezért köszönet jár az uszoda vezetőinek – mondta Batházi Tamás. – A versenyzőknek saját öltözőszekrényeik vannak, amelyekre külön bronztáblák kerültek a nevükkel, ilyesmire korábban nem volt példa. Ünnepelni nem kell, számunkra magától értetődő, hogy ahol és amikor csak lehet, a legapróbb akadályt is elgördítsük a válogatottak eredményes felkészülésének útjából"  – osztotta meg örömét a szövetség a nyilvánossággal

Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek