6. Hidegkúti Sportparádé

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu
Desktop

Kedves Sportszerető Barátunk!

Örömmel tájékoztatunk, hogy a Hidegkúti Családi Iránytű Egyesület és a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont idén ősszel is megrendezi Pesthidegkút hagyományos sportágválasztó rendezvényét, a Hidegkúti Sportparádét. A sport, a testmozgás és egészségmegőrzés jegyében szerveződő program során ezúttal is lehetőséget kívánunk nyújtani az itt élő családoknak a Pesthidegkúton, illetve annak vonzáskörzetében működő sporttevékenységek megismerésére.

Az előző években megszokott módon, várjuk azon egyesületek, csapatok, klubok és csoportok jelentkezését, akik idén is szívesen részt vennének a rendezvényen, és akár egy-egy rövid színpadi ízelítő, akár egyéb megjelenés keretében bemutatnák tevékenységüket az érdeklődőknek. Bízunk benne, hogy a program hasznára fog válni mind a sportágválasztás előtt, mind a tagtoborzás előtt állóknak.

Idén – terveink szerint - a program ismét kibővül - a hagyományos amatőr focikupa mellett - a fotópályázattal, illetve, folytatva a korábban indított sorozatot, támogatjuk a 3. Hidegkúti Amatőr Petanque Bajnokság megszervezését és lebonyolítását is. A 6. Hidegkúti Sportparádén meghirdetjük az II. Hidegkúti Családi Vándorkupa versenyt is, amelyre családok vagy kisebb (4 tagú) baráti társaságok jelentkezését várjuk.
Sok új ötletünk is van, amit szeretnénk megvalósítani, hogy egyre szélesebb korosztályt tudjunk aktívan foglalkoztatni, illetve egyre nagyobb tömeget mozgósítani az eseményre.
A részletekről a honlapunkon és facebook oldalunkon tájékozódhattok majd.

Az elmúlt években tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel a II. kerületi egészségügyi szakszolgálat ismét felkérte Egyesületünket, hogy a rendezvényen adjunk teret a szakszolgálat orvosainak és munkatársainak szervezésében megvalósuló ingyenes lakossági szűrőprogramnak. A kérésnek örömmel teszünk eleget, így a 6. Hidegkúti Sportparádén újra megnyílik az „egészség sétány”, ahol az érdeklődők közel 10 különböző szűrővizsgálaton vehetnek részt.
 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?