Életakarás - Fekete Edit grafikusművész életmű kiállítása

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

A kiállítást megnyitja Faludy Judit művészettörténész 2019. január 16-án 18 órakor.Közreműködik Havas Judit előadóművész és a Klezmerész együttes.

A kiállítás díjtalanul látogatható naponta 10-18 óráig.

1923. július 21-én, Budapesten született. Rajztehetsége már korán megmutatkozott. A polgári iskolát elvégezve divatrajzokat készített, melyeket szalonokban és szabás- varrás lapoknak adott el.
Jashik Álmos rajziskolájába járt, vendéghallgató volt a Képző- és Iparművészeti Főiskolán. Látogatta Kmetty János és Kondor Béla magán festőiskoláját is. Esti hallgató volt a Szinház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán.
1942–43-ban részt vett a hazai rajzfilmgyártás kezdeti korszakának munkálataiban Macskássy Gyula kollégájaként.
1954-ig – az új Pannónia Filmstúdió alegységeként is –, több rövidfilm, gyerekeknek címzett rajzfilm elkészítésének ötletadója, fő alakjainak rajzolója volt. A magyar népmesevilág történeteihez megnyerte a korszak zeneszerzőit, költőit is (Ránki György, Polgár Tibor, Tóth Eszter). Filmjei generációk számára jelentenek meghatározó alapélményt: A két bors ökröcske, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Kutyakötelesség, Erdei tornaverseny. 1957-től a Magyar Televízió grafikus munkatársaként, majd két évtizedig osztályvezetőjeként is szívügye volt az animációs gyerekfilmek készítése (Aladin és a csodalámpa).

Fekete Editet egyéb grafikai munkáiban az emberi sors megmutatása motiválta. A vészkorszak ideje alatt Auschwitz-Birkenauba deportálták, traumájáról sokáig a családnak sem beszélt, a láger képeit törölte emlékezetéből. 1981-től kezdte „kirajzolni” magából a tragikus élményeket.

Visszaemlékezéseiben fontos szerepet kapnak a tábor drótkerítésének egyik oldaláról a másikra átkiabált nevek, az egymásra zsúfolt testek, a parancsra gyilkolók mindent betöltő, félelmetes alakjai. Az arcok, a reménytelenséget sugárzó szemek, csontvázalakok papírra vetésével lezárta életének ezt a korszakát.

A 80-as évektől nyugdíjba vonulása után szinte éjjel-nappal ontotta a rajzokat. Több stíluskorszaka főképpen az embert, az emberi természet ellentmondásait ábrázolja, más periódus a non-figuratív, dekoratív, ritkán színes, de minden esetben kreatív grafika.

A kiállításon válogatást láthatnak a grafikusművész sok száz, egymástól mind tematikájában, mind megfogalmazás-módjában nagyon eltérő grafikáiból.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek