Így szerettek ők – 2. évad 4.: Babits Mihály

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

GY SZERETTEK ŐK: BABITS MIHÁLY
felolvasószínházi sorozat, 2. évad 4. rész
Szereplők: Fekete Ernő, Kiss Diána Magdolna, Bercsényi Péter
Nyáry Krisztián könyve alapján

1920 decemberében a 20 éves Szabó Lőrinc felhívta telefonon menyasszonyát annak külügyminisztériumi munkahelyén. Közölte a 25 éves Tanner Ilonával, hogy megegyezett lakótársával, Babits Mihállyal, hogy a nőt őhelyette Babits fogja elvenni feleségül. Ilona először furcsa ugratásnak vette a hívást, de aztán Lőrinc átadta 37 éves mesterének a kagylót. Babits zavartan beleszólt a telefonba: „Igen, mindent úgy szeretnénk, ahogyan az imént Lőrinc elmondta.” Végül aznapra találkát beszéltek meg a Centrál kávéházban. A kávéházban a két költő ismertette Ilonával az előző éjjel kötött megegyezést. A nő meglepetésükre elfogadta az új felállást, és nemsokára már együtt tárták Babits és Ilona jegyességének hírét meglepett barátaik elé. Egy órával később már az eljegyzési vacsora is megvolt a Víg Agglegény kocsmában. Ezután hármasban mentek az Est moziba, mint annyiszor korábban, csak most már Mihály fogta Ilona kezét. Az esküvő két héten belül megköttetett. Ilona Török Sophie néven lett Babits Mihály társa egy egész életén át.

„Én mint mesteremet egyszerűen imádtam Babitsot. Akkor az életemet érte feláldozni egyáltalán nem lett volna számomra áldozat. Minden örömének örültem, minden kínja az én kínom volt. Segíteni akartam rajta. Ő a világon semmi reálishoz nem értett; én főleg a fiatalságom és szegénységem miatt nem, de az én megértésem mégis rettentő dús valóságérzékre és gyakorlatiasságra vallott az övéhez hasonlítva. […] Én magam is lelki beteg és őrült lehettem ebben az időben, és a világon mindent megtettem volna, hogy örömhöz juttassam, meggyógyítsam…

Folytatom a vetkőzési jelenetet. – Nehéz percek teltek el, azt hiszem. Aztán: – »Szeretnéd?« – kérdeztem én. – »Szeretném«. – Nagy döntés előtt álltam, nagyot fordult velem a világ. Éreztem, most segíthetek, de ennek magam vagyok az ára. M. folytatta: »Más az, egy Frida-beli nővel kísérletezni, és más, ha egy tiszta (úri) lány fekszik az ember mellett.« – Nagyon nehéz lélekkel ilyesfélét mondtam: »Hát te szeretnéd elvenni?« – »Igen.« – Aztán – – megbeszéltük a dolgot. S ez volt legnagyobb őrületünk, legirreálisabb alkunk a valóság rovására.” (Szabó Lőrinc)

Mi van az iskolában megtanult életrajzok és életművek mögött? Hús-vér emberek, valódi örömökkel, sorsokkal, kapcsolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel és tragédiákkal. A felolvasószínházi sorozat a legismertebb magyar írók és költők művek és könyvek mögötti szerelmi életét mutatja be a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán. A sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készíti el az egyes előadások szövegkönyvét. Ez az előadás Babits Mihály (Fekete Ernő), Török Sophie (Kiss Diána Magdolna) és Szabó Lőrinc (Bercsényi Péter) szerelmi háromszögének történetét meséli el, eredeti dokumentumok, levelek, visszaemlékezések, versek és szövegek segítségével.
rendező: Réczei Tamás

https://atrium.hu/eloadasok/igy-szerettek-ok-babits-mihaly

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?