Játék Bolygó - Stop.Shop. Hűvösvölgy

1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1. em. A150. | +36-30-295-0949 | https://www.jatekbolygo.hu
Desktop

A Játék Bolygó az a hely, ahol a polcon sorakozó játékok nézelődése és vásárlása mellett a gyerekek önfeledten játszhatnak a boltban kialakított játszósarokban. A játszósarokba sok olyan játékot helyeztünk el, melyekkel a gyerekek nagyon szívesen és sokáig tudnak játszani, a falon elhelyezett LCD TV-n ráadásul mesenézésre is van lehetőségük. Játszani díjmentesen lehet, míg a szülő nézelődik.

A boltban található játékok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minőségi termékek kerüljenek a polcokra, melyek fejlesztik a gyerekek képességeit, mozgásukat, és segítik őket önmaguk és a világ megismerésében, miközben szórakoztató élményt nyújtanak számukra. Filozófiánk, hogy olyan játékokat forgalmazzunk, amelyek a szülők és nagyszülők igényeinek is megfelelnek, ezért folyamatosan bővítjük illetve módosítjuk választékunkat. Állandóan figyeljük az aktuális trendeket, az új termékek krémjét már másnap igyekszünk a boltban tartani.

Éppen a vásárlói igények miatt alakítottunk ki egy részt a parti kellékeknek, lufiknak, hélium lufiknak, melyekre úgy látjuk, egyre nagyobb a kereslet. A szülinapra vásárolt ajándékhoz kötve egy micimackós, lovacskás vagy éppen egy pókemberes hélium lufi kifejezetten különlegessé, egyedivé varázsolja a csomagolást.

Ha szülinapról van szó, a boltban arra is van lehetőség, hogy a szülinapos kiválassza azokat az ajándékokat, melyeket nagyon szeretne megkapni. Ezeket az előre kiválasztott játékokat eltesszük egy névvel ellátott szülinapi dobozba, és az ajándékozók innen tudják kiválasztani, hogy mivel lepik meg az ünnepeltet a szülinapi partiján.

Nagyon sok társasjáték található üzletünkben, melyeket ki is lehet kölcsönözni, ha éppen valaki nem tudja eldönteni, hogy biztosan megfelel-e számára a kiszemelt játék. Sokan szülinapra, más partikra is kölcsönöznek társasjátékot, melyért 1 hét múlva visszahozva  csupán a kölcsönzési díjat szükséges kifizetni.

A játékok és lufik széles választéka mellett papír-írószert is árusítunk.

Ünnepi alkalmakkor különböző rendezvényeket szervezünk, melyeket hírlevélben, Facebook-on, honlapunkon és boltunkban, szórólapon is közzé teszünk.

Nyitvatartás:

Hétfő10.00 – 19.00
Kedd10.00 – 19.00
Szerda10.00 – 19.00
Csütörtök10.00 – 19.00
Péntek10.00 – 19.00
Szombat09.00 – 18.00

További információk:

Bankkártya-elfogadás:Visa, Mastercard, Maestro
Parkolás:utcán ingyenes, saját parkolóban ingyenes
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.