Elkapták a budai autófosztogatót - két hónap alatt majdnem harminc kocsit tört föl

Desktop
A hegyvidéki nyomozók fogták el azt a férfit, aki Budapest I., II., XI. és XII. kerületében közel 30 autót tört fel, többek között laptopokat és táskákat lopott belőlük.

A 41 éves budapesti B. Krisztián július 2-án délután Budapest XII. kerületében, az Ignotus utcában betörte egy parkoló autó ablakát, ellopta a csomagtartóban lévő laptopot és céges iratokat is mellőle. Egy kerékpáros felfigyelt az üvegcsörömpölésre, és látta, ahogy a férfi elmenekül a megszerzett értékekkel. Értesítette a rendőröket, akik a személyleírás alapján azonosították B. Krisztiánt, és még aznap este a III. kerületi lakásán el is fogták. A nyomozók a céges iratokat a társasház udvarán lévő szeméttárolóban találták meg, az ellopott laptopot – amit a bűncselekményt követően a férfi eladott – egy üzletben foglalták le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, kiderült, hogy B. Krisztián április 29. és július 2. között összesen nyolc autót tört fel, ezekből gördeszkát, pénztárcát, laptopokat, táskákat és szerszámosládákat lopott.

A 41 éves férfi ellen a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság is nyomozást folytat, mert B. Krisztián 2019 áprilisa és júniusa között további 21 autót tört fel Budapest I., II. és XI. kerületében.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?